Népszerű
Legérdekesebb
RENDEZÉS
Pályázat
Aktuális
Beszámoló az „Őselemek a modernkorban” c. NTP pályázat megvalósulásáról
0

Beszámoló az „Őselemek a modernkorban” c. NTP pályázat megvalósulásáról

Bejegyezte: JPG2020-12-02

A Pécsi Janus Pannonius Gimnázium által az „Őselemek a modernkorban” címmel 2019-ben benyújtott NTP-MTTD-19-0087 számú pályázatban 1.470.000 Ft támogatást nyertünk el. A pályázatban tervezett tevékenységeket 2020. március és november között valósítottuk meg.

A pályázatban vállalt feladatunk a természettudományos területen tehetséges 7. és 8. évfolyamos tanulók 15 fős csoportjának részvételével komplex szemléletű, természettudományos iskolai szakkör és szaktárbor megszervezése volt.  A szakkör keretében a természettudományokat kedvelő diákjaink számára próbáltunk érdekes feladatokat megfogalmazni a kiválasztott téma keretében. Ez az őselemek köré szerveződő feladatokat jelentett, tehát a tűz-víz-föld-levegő elemeket, amit még az „élő” fogalmával is átszőttünk. A projekt céljai között első helyre került, hogy a természettudományos problémákat minél komplexebb formában mutassuk be, szakadjunk el a tanórákhoz köthető keretektől és az egyes tantárgyaktól.

A szaktáborra 2020. szeptember 17-19 között került sor Szigligeten és környékén. A kellemes őszi időjárásban a táborozás során sokféle feladatot oldottak meg a diákok a Kányavári-szigeten, a Szent György-hegyen és Szigligeten a Várban, de jártunk a tapolcai Tavasbarlangban, éjszakai strandoláson és Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban is.

A táborban készült videó:

Mindezeket kiegészítve a támogatásból beszereztünk iskolai és tábori keretek között is használható eszközöket: sugárzásmérőt, tájolókat, pH mérőt és mikroszkópiás metszetsorozatot. Ezeket a továbbiakban is felhasználjuk az iskolai oktatásban és a tehetséggondozásban is.

A program megvalósítását támogatta a Nemzeti Tehetség Program és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amelyet ezúton is hálásan köszönünk!

A projekt megvalósításában az alábbi munkatársak vettek részt:

Csóka Balázs, Juhász László, Lehőcz Mária, Szépné Polgár Nóra, Szlovák-Baris Katinka

Képek:

 

Járványügyi intézkedési terv 2021
Hírlevél

Szeptemberi hírlevelünk elérése:

HÍRLEVÉL SZEPTEMBER
Mindennapos testnevelés

Bővebb információk:

Mindennapos testnevelés
Elérhetőségeink
Publikus Iskolai Naptár
Csatlakozás Google Tanteremhez

Az alábbi gomb egy PDF dokumentumot nyit, melyben leírtuk, hogyan csatlakozhat a meghívott diák egy kurzushoz, egy Google Tanteremhez:

Csatlakozás Google Tanteremhez
Tájékoztatók, hírlevelek

FONTOS! ÚJ!

TÁJÉKOZTATÓ A TANTERMEN KÍVÜLI, DIGITÁLIS MUNKARENDBEN VALÓ RÉSZVÉTEL SORÁN
MEGVALÓSULÓ ADATKEZELÉSRŐL:

TÁJÉKOZTATÓ

 

ÚTMUTATÓ A TANTERMENKÍVÜLI, DIGITÁLIS MUNKARENDBEN VALÓ RÉSZVÉTEL SORÁN MEGVALÓSULÓ ADAT KEZELÉSHEZ:

ÚTMUTATÓ

 

Tájékoztatás a Krétáról 2019/20
Hit- és erkölcstanoktatás

Hit- és erkölcstanoktatással kapcsolatos információk:

A Római Katolikus Egyház
szülői tájékoztatója 2021

A Református Egyház
szülői tájékoztatója 2021

Adó 1%-a
Beszámoló 2019
Pályázati Projekt

Határtalanul


Határtalanul


Határtalanul


A Pécsi Janus Pannonius Gimnáziumszechenyi_2020_logo_allo_color_gradient_CMYK

Innovatív Fejlesztése


TÁMOP-3.1.4.-12/2-2012-0746

Hirdetés

Weboldalunk megújult!

Korábbi weblapok itt elérhetők:
RÉGI WEBOLDALAK

Javasolt böngésző: Google Chrome.

A MENÜben standard oldalainkat érhetik el!

Látogatói statisztika